Bemutatkozás
Vaslóczki Roland vagyok.
1982-ben Kecskeméten születtem, diplomámat is itt szereztem a Tanítőképző főiskolán.
Közel 10 éves tapasztalattal vezetek, szervezek különböző családi eseményeket, ceremóniákat, mindig a felkérő fél egyedi igényeinek megfelelően.
Ezekről az eseményekről való pozitív visszajelzések sarkalltak arra, hogy egy család életének legnehezebb helyzetében is segítsek. A mélyen gyászoló hozzátartozók helyett elmondjam, ami megfogalmazódik bennük, de fájdalmukban nem tudják kimondani. A végső búcsú így lesz általam személyre szóló, tapintatos, családias jellegű.
Kérem forduljanak hozzám bizalommal.
Hovány István vagyok.
1980-ban születtem Kiskunhalason, Kecskeméten élek és itt működtetem a vállalkozásom. Diplomámat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen szereztem.
A munkámból kifolyóan rengeteg katonai és polgári temetésen veszek részt, mint szónok, ennek köszönhetően sok gyakorlatra tettem szert. A legelső alkalomnál még nem gondoltam, hogy a később ezt több felkérés fogja követni. Lehet, hogy ezt annak köszönhetem, hogy szívvel-lélekkel és teljes átérzéssel, színvonalasan, méltóképpen tudom átadni a beszédemben a gyászoló család üzenetét az elhunyt felé. Meglátásom, hogy az ember mikor elveszít számára egy igazán fontos személyt, a polgári búcsúztatásnak magas színvonala a legfontosabb. Ha még utoljára meg tudjuk adni az elhunyt hozzátartozóinak a méltóságteljes végső búcsút, nagymértékben segít a fájdalom feldolgozásában.